„Osztályharc” a Szent Mór Kollégiumban, avagy pillanatképek a kommunista hatalomátvétel kiteljesedéséről a Pécsi Tudományegyetemen (1948–1949)

Szerzők

  • Gábor Török Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltára

DOI:

https://doi.org/10.15170/PAAA.2020.07.01.06

Kulcsszavak:

egyetemtörténet, ifjúsági egyesületek, ifjúsági mozgalom, kommunista diktatúra, Pécsi Tudományegyetem, Maurinum

Absztrakt

Az alábbi forrásközlő tanulmányban az archeográfia eszközeivel élve a pécsi egyetemtörténet egy kisebb, de összefüggéseiben mégis országos jelentőségűnek tekinthető epizódján keresztül szeretném bemutatni a kommunista befolyásszerzés, majd hatalomátvétel időnként kaotikusnak tűnő, ám valójában tervszerű folyamatát, illetve az ezt irányító szervezetek működésének mibenlétét. 

Először a „népi demokrácia”, azaz a szovjetizálás magyarországi politikai folyamatát, azon belül is elsősorban az 1944 és 1948 közötti ifjúsági mozgalmak történetét ismertetem röviden a pécsi, egyetemi vonatkozású elemekre fókuszálva – kapcsolódva ezzel kiváló kollégám, Rozs András ny. főlevéltáros korábbi írásaihoz, amelyekben a Horthy-korszak két jelentős ifjúsági szervezetének, a Turul Szövetségnek és a Foederatio Emericanának pécsi tevékenységével foglalkozott. A tanulmány további részeiben pedig a kommunista párt egyházak elleni, de elsősorban a katolikus egyház vélt-valós hatalmának megtörésére irányuló, kíméletlen politikai harcának főbb elemeit, köztük a Mindszenty bíboros elleni politikai hajszát mutatom be, kiemelve az események szűken vett színhelyét, a Szent Mór Kollégiumot (Maurinum) és az ott folyó – a tanulmány utolsó fejezetében levéltári forrásokon keresztül nyomon követhető – politikai küzdelmet. 

Fotó: Magyar Nemzeti Digitális Archívum / Csorba Győző Könyvtár Helyismereti Gyűjtemény 

Letöltések

Letölthető adat még nem áll rendelkezésre.

Információk a szerzőről

Gábor Török, Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltára

levéltári informatikus

##submission.downloads##

Megjelent

2020-08-17

Hogyan kell idézni

Török, G. (2020). „Osztályharc” a Szent Mór Kollégiumban, avagy pillanatképek a kommunista hatalomátvétel kiteljesedéséről a Pécsi Tudományegyetemen (1948–1949). Per Aspera Ad Astra, 7(1), 100–137. https://doi.org/10.15170/PAAA.2020.07.01.06

Hasonló cikkek

<< < 4 5 6 7 8 9 10 11 12 > >> 

You may also Haladó hasonlósági keresés indítása for this article.