Köszöntő

Temesi József 70 éves

Szerzők

  • Sándor BOZÓKI
  • László CSATÓ

Absztrakt

Temesi József ez év májusában tölti be 70. életévét. Diplomája (a népgazdasági tervező-elemző szak gazdaságmatematikai szakágazatán) megszerzése, 1974 óta hűségesen kitartott a Közgáz, a mai Budapesti Corvinus Egyetem mellett. Az itt eltöltött több mint 40 éves oktatói és vezetői karrierje alatt számos változást megélt, és több átalakulásnak maga is tevékeny részese volt. Többek között a Közgazdaságtudományi Kar dékánhelyetteseként (1989-1992), dékánjaként (1992-1995), majd oktatási és tudományos rektorhelyettesként (1995-1998), illetve oktatási rektorhelyettesként (1998-2004), valamint az International Studies Center oktatási igazgatójaként (1991-2007) és az Operációkutatás Tanszék tanszékvezető egyetemi tanáraként (2000-2014) dolgozott azon, hogy az intézmény az egyre inkább nemzetközivé váló felsőoktatási szférában is megőrizze versenyképességét, hallgatóvonzó képességét.

A különböző vezetői feladatok jelentette kihívás mellett egyaránt publikált az operációkutatás, a lineáris programozás, a többcélú programozás, a döntéselmélet, a döntéstámogató rendszerek, valamint a felsőoktatás-politika és oktatásfinanszírozás területén. Több mint 100 tudományos közlemény szerzője. Az oktatásból is kivette részét, tankönyvei közül hármat említünk: A döntéselmélet alapjai (2002), a Gáspár Lászlóval közösen írt Lineáris/Matematikai programozási gyakorlatok (1987{1999 több kiadásban), és a Varró Zoltánnal közös Operációkutatás (2014). Kutatásaiban mindvégig törekedett a gyakorlati relevanciára, melynek kiváló példája a 2016-ban a European Journal of Operational Research folyóiratban publikált, a világranglista vezető teniszezők páros összehasonlítások alapján történő rangsorolásáról szóló tanulmánya.

Nem mehetünk el szó nélkül sokoldalú tudományszervező munkássága mellett sem. Régóta tevékenykedik a Magyar Operációkutatási Társaságban és a Gazdaságmodellezési Társaságban, előbbinek 2006-2008, utóbbinak 2012-2016 között elnöke is volt. Tudományos hozzájárulásaiért 2016-ban a Krekó Béla Díjat, 2019-ben pedig az Egerváry Jenő Emlékplakettet kapta meg. További kitüntetései közül kiemelendő a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjének polgári tagozata (2006), és az Ezüst Corvina (2014).

Temesi Józsefnek sokan tartozunk köszönettel önzetlen segítségéért, tanácsaiért, a tudományos pályánk elindításáért. Mi mással is köszönhetnénk ezt meg, mint a Szigma egy kötetével, mely kollégái, tanítványai, és az ő tanítványaik cikkeiből válogat.

##submission.downloads##

Megjelent

2020-05-10

Folyóirat szám

Rovat

Cikkek