Implantálható kardioverter

Abstract

A világon a hirtelen szívhalál (SCD) incidenciája átlagosan 50-100/100.000 személy-év, férfi aknál magasabb, mint a nőknél, és az életkor előre haladtával növekszik. Az összmortalitás 15-20%-ért a hirtelen szívhalál tehető felelőssé a nyugati társadalmakban. A kardiális beültethető elektronikus eszközök (CIED) közül az implantálható kardiover defibrillátor (ICD) a hirtelen szívhalál megelőzésére szolgáló kezelés, a malignus kamrai ritmuszavarok előfordulására magas kockázattal rendelkező betegeknél. A készülék két fő részből áll: a legtöbb esetben a bal oldali kulcscsont alatt a bőr és a mellizom közé beültetett telepből, és a telepből a vénás rendszeren keresztül a szívbe vezető elektródákból. Az első készüléket több mint 30 évvel ezelőtt használták a gyakorlatban, azóta pedig hosszútávú vizsgálatok igazolták hatékonyságát. Az ICD kezelés indikációit két fő csoportra oszthatjuk. A szekunder prevenciós indikáció esetében kamrafi brilláció (VF) vagy keringésmegingást okozó kamrai tachycardia (VT) dokumentált előfordulása esetében, sikeres CPR után történik meg a készülék implantációja, amennyiben felderíthető reverzibilis ok nem állt fenn. Primer prevenciós indikáció esetében a fő csoportot azon tünetes szívelégtelen betegek alkotják, akiknek az optimális gyógyszeres kezelés ellenére etiológiától függetlenül 35%-nál nem nagyobb a bal kamrai ejekciós frakciójuk. A primer prevenciós betegek kisebb csoportját a főként öröklött molekuláris vagy strukturális szívbetegek alkotják, akiknek magas rizikójuk van malignus kamrai ritmuszavar előfordulására (pl.: hypertrophias cardiomyopathia, aritmogén jobb kamrai cardiomyopathia, hosszú QT szindróma). A betegek tárcájukban ideális esetben hordanak egy ICD igazolványt, mely tartalmazza a készülék pontos típusát, a kezelőorvos nevét, és a gondozást, illetve implantációt végző centrumot.