About the Journal

A Pécsi Tudományegyetem 2014-ben indította útjára a Per Aspera ad Astra, a Pécsi Tudományegyetem művelődés- és egyetemtörténeti közleményei című online periodikát, amely a PTE tudományos műhelyeiben folyó kutatómunka bemutatása mellett publikációs lehetőséget kínál a társadalom-, tudomány-, oktatás-, nevelés- és művelődéstörténeti eredményeket feltáró oktatóknak, kutatóknak is.

A folyóirat intézményi hátterét az alapítás kezdeményezői, a Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont Történeti Gyűjtemények Osztálya, illetve az Egyetemi Levéltár biztosítja. A periodika felelős kiadója a PTE mindenkori rektora, alapító főszerkesztője Dr. Fischerné dr. Dárdai Ágnes PhD habil. egyetemi tanár. 2019-től a folyóirat főszerkesztője dr. Polyák Petra, a Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltára főlevéltárosa.

A folyóirat évente kétszer jelenik meg. A Tanulmányok rovatban az adott szám tematikájához igazodó, tudományos igényű, átfogó, elemző írásokat, illetve esettanulmányokat publikálunk. A Műhely rovatban rövidebb műhelytanulmányok közlésére nyújtunk lehetőséget, amelyek elsősorban a Pécsi Tudományegyetem kutatócsoportjainak, illetve országos műhelyeknek a munkásságát hivatott bemutatni. A folyóirat céljai közé tartozik az egyetemi emlékezet ápolása is, ezért kiemelt hangsúlyt fektetünk a kivételes életpályát maguk mögött tudó egyetemi tanárokkal, illetve az intézmény életét máig meghatározó jeles személyiségekkel készített élet- és pályaútinterjúk publikálására a Visszapillantó elnevezésű rovatban. A Szemle rovatban a legújabb egyetem- és művelődéstörténeti kötetek ismertetését szolgáló recenziókat közlünk.

A Per Aspera ad Astra open access formában működik, a közleményeket az interneten bárki számára, ingyenesen teszi hozzáférhetővé, mellyel a tudományos közösség tagjain túl szélesebb olvasóréteget is céloz. A folyóirat tanulmányait DOI (Digital Object Identifier) azonosítóval látjuk el.

 

Felelős kiadó

A Pécsi Tudományegyetem rektora

 

Támogatók