Beküldések

Bejelentkezés vagy Regisztráció a beküldéshez.

Ellenőrzőlista a benyújtás előkészítéséhez

A benyújtási folyamat része, hogy a szerzők ellenőrizzék le a benyújtandó anyaguk mindenben megfelel az alábbi listában szereplő elvárásoknak, és azokat a beadványokat, amelyek nem tartják be a az útmutatóban leírtakat, azokat vissza lehet küldeni a szerzőnek.
  • A beküldött anyag nem lett korábban publikálva, és megelőzően egy másik folyóiratnál sem lett lektorálva (bővebb magyarázatot lásd a Megjegyzések a szerkesztőnek résznél).
  • A benyújtott fájl OpenOffice, Microsoft Word, RTF, dokumentum fájlformátum.
  • Az internetes hivatkozásoknál megadott hiperlinkeket.
  • A szöveg Times New Roman betűtípusban, egyes sorközzel; 12 pontos betűmérettel készült; minden illusztráció, ábra és táblázat sorszámmal, címmel és forrással rendelkezik.
  • A szöveg betartja azokat a stiláris és bibliográfiai követelményeket, amelyek a Szerzői útmutatóban szerepelnek.

Szerzői útmutatók

A PÓLUSOK a politikatudomány és a nemzetközi kapcsolatok, illetve azok szűkebb határterületeiről (biztonságpolitika, nemzetközi jog, regionális tudomány stb.) területéről vár tudományos igénnyel megírt tanulmányokat és recenziókat. A folyóiratba szánt kézirataik összeállításakor kérjük mellőzzék a tisztán történelmi írásokat, inkább a kortárs és jelenkori problémákra fókuszáljanak. A folyóirat három rovatban közöl írásokat: Tanulmányok, Recenció(k), Helyzetértékelések. Az ezekbe szánt írásokat az alábbi elvárásoknak megfelelően állítsák össze. 

1. TANULMÁNYOK ROVAT

1.1. A kézirat előkészítése

A benyújtott írásművek első oldalán kérjük a következő információk szerepeljenek, az alábbi formában és sorrendben:

  1. Szerző:
  2. Intézményi kötődés és beosztás:
  3. Email cím és telefonszám: (A publikált anyagban nem kerülnek feltüntetésre.)
  4. A tanulmány magyar nyelvű címe:
  5. A tanulmány angol nyelvű címe:
  6. Maximum 6–12 soros rezümé magyar nyelven:
  7. 3-5 kulcsszó magyar nyelven:
  8. Maximum 6–12 soros rezümé angol nyelven:
  9. 3-5 kulcsszó angol nyelven:

Fenti információk részletezése után kezdődjön az írásmunka szövege, új oldalon, szerző és cím feltüntetése nélkül. A tanulmányok terjedelme minimum 20 000, legfeljebb 40 000 leütés lehet, szóközökkel együtt, de hivatkozások és irodalomjegyzék nélkül. Recenziók esetében a terjedelmi korlát maximum 15 000 leütés. A szerkesztőség csak indokolt esetben (pl. empirikus kutatás eredményeinek közlésekor) engedélyezi a fentieknél hosszabb írásmunkák megjelenését, legfeljebb 60 000 leütésig. Kérjük a kéziratokat Times New Roman betűtípussal, 12-es betűméretben és egyes sorközzel készítsék el.

1.2. Hivatkozási formátum

A kéziratokban szövegközi hivatkozásokat használjanak, amelyek formai követelményei a következők:

- Egyszerzős hivatkozás: (Szerző, évszám: oldalszám), például: (Kissinger, 1997: 34).

- Kétszerzős hivatkozás: (Szerző1 – Szerző2, évszám: oldalszám), például: (Keohane – Nye, 2012: 56).

- Három vagy annál több szerző munkájának hivatkozása: (Szerző1 et al., évszám: oldalszám)., például: (Wendt et al., 2013: 78). 

- Szerző(k) hiányában a testületi szerzőt hivatkozzuk: (Testületi szerző, évszám: oldalszám), például: (UNDP, 2019: 23) vagy (Guardian, 2018).

- Többször hivatkozott szerzők ugyanazon évben megjelent munkáinak vagy azonos vezetéknévvel rendelkező szerzők ugyanazon évben megjelent munkáinak hivatkozása: (Szerző, évszáma: oldalszám), (Szerző, évszámb: oldalszám), például: (Waltz, 1990a: 15), (Waltz, 1990b: 99) vagy (UNDP, 2002a: 22), UNDP, 2002b: 34) vagy (Guardian, 2018a), (Guardian, 2018b).

- Internetes források hivatkozása szerző vagy testületi szerző alapján szövegközi: pl. (UNDP, 2002a: 22), UNDP, 2002b: 34) vagy (Guardian, 2018a), (Guardian, 2018b). 

- Évszám nélküli forrás esetén: (Szerző, é.n.: oldalszám), például: (Bibó, é.n.: 20).

- Oldalszám nélküli forrás esetén: (Szerző, évszám), például: (Guterres, 2019).

- Egymást követő azonos forráshivatkozás esetén: (Uo.). 

- Egymást követő azonos forráshivatkozás eltérő idézett oldal esetén: (Uo., oldalszám) például: (Uo., 214).

- Szerzői interjú hivatkozása: (Szerzői interjú, interjú készítésének éve), például (Szerzői interjú, 2019).

- Jogszabályok hivatkozása: (Jogszabály száma), például (2016. évi LXXIII. törvény).

A főszöveg kiegészítéseit tartalmazó jegyzetek, köszönetnyilvánítások, a kézirat megjelenésével összefüggő támogatások információi lábjegyzetes formában kerülhetnek feltüntetésre.

1.3. Ábrák és táblázatok

A folyóirat kizárólag a szerzők által készített ábrákat és táblázatokat közli, a saját szerkesztéssel ábrázolt adatok azonban származhatnak másodlagos forrásból. Kérjük az ábrákat és a táblázatokat a szövegbe illesztve helyezzék el, illetve külön fájlként a kézirathoz csatolva is küldjék el. Az ábrákat legalább 150–300 dpi felbontású, TIFF vagy PNG formátumú képfájlként csatolják. Online folyóirat lévén a PÓLUSOK színes ábrákat is közöl, az élénk színek alkalmazását azonban kerüljék. Az ábrafeliratok kialakításakor törekedjenek az olvasható méretekre és koherens elrendezésre. 

A szövegben való elhelyezés során kérjük ügyeljenek arra, hogy az ábrák és táblázatok a releváns részeknél, a tartalomnak megfelelően kerüljenek elhelyezésre. Elhelyezkedési sorrendjüket számozással jelezzék, a következő formában:

- Ábrák, diagramok, térképek esetén egységesen: 1. ábra: Cím; 2. ábra: Cím; stb.

- Táblázatok esetén: 1. táblázat: Cím; 2. táblázat: Cím, stb.

Szükséges a felhasznált adatforrásokat is feltüntetni, ezeket a szövegközi hivatkozások ismérvei alapján az elhelyezett ábrák és táblázatok alá illesszék a következő formában:

- Saját szerkesztés, adatforrás: Pálné, 2016: 45.

- Internetes forrás esetén hiperlinkeljék a szerzőt vagy testületi szerzőt, illetve jelezzék az utolsó hozzáférés dátumát. Ebben az esetben a forma: Saját szerkesztés, adatforrás: UNDP, utolsó hozzáférés 2020.05.06.

Az ábrákat és táblázatokat, illetve azok címeit és forrásait egységesen balra rendezzék. Folyóiratunk illusztrációként szolgáló fotókat, fényképeket nem közöl. 

1.4. Az irodalomjegyzék formai követelményei

A bibliográfia elnevezése Irodalomjegyzék, amely törzsszöveg után, új oldalon kerül elhelyezésre, balra zárva. Az irodalomjegyzék csak a hivatkozott munkákat tartalmazza, a sorrend a szerzők, testületi szerzők (vezeték)nevének betűrendjét követi. Kérjük, hogy az irodalomjegyzékben elhelyezett szakirodalmak minden releváns esetében tűntessék fel az adott cikkre vonatkozó DOI azonosítót, weblinkes formátumban. Az azonosítók a következő linken érhetők el: https://www.crossref.org/guestquery/

Könyvek

Egyszerzős könyvek esetén:

Vezetéknév, Keresztnév (évszám): Cím, dőlten. Kiadó, kiadás helye. DOI: weblink vagy nincs. Például:

Harsányi, Iván (2011): A félperifériától a centrumig: Ibériai tanulmányok a hosszú 19. és a még hosszabb 20. századból. Publikon Kiadó, Pécs. DOI: nincs.

Nye, Joseph S. (2003): The Paradox of American Power. Oxford University Press, Oxford. DOI: https://doi.org/10.1093/0195161106.001.0001.

Többszerzős könyvek esetén: 

Dobratz, Betty A. – Waldner, Lisa K. – Buzzell, Timothy (2019): Power, Politics, and Society: An Introduction to Political Sociology. First Edition, Routledge. DOI: https://doi.org/10.4324/9781315148618.

Folyóiratcikkek

Vezetéknév, Keresztnév (évszám): Tanulmány címe. Folyóirat elnevezése, dőlten, évfolyam (szám): oldalszám. DOI: weblink vagy nincs. Például: 

Ágh, Attila (2013): Az Európai Unió közpolitikai rendszerének áttekintése: az uniós közpolitika és az uniós politika paradoxonjai. Politikatudományi Szemle, XXII (3): 73–90. DOI: nincs

Maoz, Zeev (2012): How Network Analysis Can Inform the Study of International Relations. Conflict Management and Peace Science, 29 (3): 247–256. DOI: https://doi.org/10.1177/0738894212443341.

Maoz, Zeev – Kuperman, Ranan D. – Terris, Leslie – Talmud, Ilan (2006): Structural Equivalence and International Conflict – A Social Networks Analysis. Journal of Conflict Resolution, 50 (5): 664–689. DOI: https://doi.org/10.1177/0022002706291053.

Tanulmánykötetben vagy gyűjteményes kötetben megjelent források

Magyar nyelvű kötet esetén: Vezetéknév, Keresztnév (évszám): Tanulmány címe. In: Szerkesztő vezetékneve, keresztneve (szerk.):  Tanulmánykötet címe, dőlten. Kiadó, kiadás helye: oldalszám. DOI: weblink vagy nincs.

Idegennyelvű kötet esetén: Vezetéknév, Keresztnév (évszám): Tanulmány címe. In: Szerkesztő vezetékneve, keresztneve (ed.): Tanulmánykötet címe, dőlten. Kiadó, kiadás helye: oldalszám. DOI: weblink vagy nincs. vagy Vezetéknév, Keresztnév (évszám): Tanulmány címe. In: Szerkesztő1 vezetékneve, keresztneve – Szerkesztő2 vezetékneve, keresztneve (eds.): Tanulmánykötet címe, dőlten. Kiadó, kiadás helye: oldalszám. DOI: weblink vagy nincs. Például:

Zongor, Gábor (2016): Az önkormányzati szövetségek szerepe a területi érdekérvényesítésben. In: Pálné, Kovács Ilona (szerk.): A magyar decentralizáció kudarca nyomában. Dialóg Campus Kiadó, Budapest – Pécs: 67-82. DOI: nincs.

Heine, Jorge (2013): From Club to Network Diplomacy. In: Cooper, Andrew F. – Heine, Jorge – Thakur, Ramesh (eds.): The Oxford Handbook of Modern Diplomacy. Oxford University Press, Oxford: 234-160. DOI: https://doi.org/10.1093/oxfordhb/9780199588862.001.0001.

Internetes források

Vezetéknév, Keresztnév (évszám): Internetes forrás címe, hiperlinkelve. Kiadó, dőlten, utolsó hozzáférés: évszám.

Testületi szerző (évszám): Internetes forrás címe, hiperlinkelve. Utolsó hozzáférés: évszám.

Taylor, Paul (2019): Greece’s half-miracle. POLITICO, utolsó hozzáférés: 2019.10.21.

UNDP (2017): Annual Report, 2017. Utolsó hozzáférés: 2019.10.21.

2. RECENZIÓ ROVAT

A folyóirat lehetőséget biztosít könyvismertetés megjelentetésére. A recenzált művek három évnél nem régebbi, magyar vagy idegen nyelvű monográfiák, szerkesztett kötetek lehetnek, amelyek témája szorosan kapcsolódik a folyóirat profiljához. A recenziók terjedelme maximum 15000 leütés, az írás címe alatt szerepeljen a szerző/szerzők neve és a mű címe. A recenzált munkákra vonatkozó egyéb információkat (kiadás éve és helye, kiadó neve, valamint a mű DOI száma) az Irodalomjegyzék részben, a könyvismertetés legvégén kérjük feltüntetni.

3. HELYZETÉRTÉKELÉSEK ROVAT

A Pólusok folyóirat lehetőséget biztosít rövidebb elemzések megjelentetésére, aktuális események értékelésére. A helyzetértékeléseket a folyóirat tematikájához kapcsolódóan, aktuális kül- és belpolitikai témákban várjuk. A rovatba szánt írásokat folyamatosan közöljük, de a lapszámokba integráljuk és honlapunkon jelenítjük meg. Az írásokat bírálók ellenőrzik, a végső megjelentetésről a főszerkesztő dönt tematikai és minőségi ismérvek alapján. Az elemzések terjedelme minimum 15000, maximum 30000 karakter lehet, szóközökkel és felhasznált irodalommal együtt. A formai elvárások a TANULMÁNYOK rovat ismérveit követik. A rovatba szánt írásokat honlapunkon keresztül, a „Helyzetértékelések” rovathoz rendelve töltsék fel.

4. A KÉZIRAT BEKÜLDÉSE

A PÓLUSOK a publikálásra szánt tanulmányokat és recenziókat online fogadja. A kéziratokat, illetve a hozzájuk tartozó ábrákat és táblázatokat regisztráció után, a https://journals.lib.pte.hu/index.php/polusok honlapon tölthetik fel. A regisztráció és a beküldés folyamatában az alábbi felhasználási útmutató nyújthat további segítséget: http://openaccess.mtak.hu/dokumentumok/OJS/ojs_szerzoi_bekuldes.pdf.

5. BÍRÁLATI FOLYAMAT

A megjelentetésre szánt, formailag megfelelő írásműveket két anonim bíráló véleményezi, akik a szerző(k) nevének feltüntetése nélkül kapják meg a kéziratot. A bírálati folyamat objektivitása érdekében kérjük a kéziratok szövegében mellőzzék a szerző(k) nevének feltüntetését. A tanulmányok publikálása a bírálói állásfoglalások függvénye, eltérő lektori vélemények esetén a szerkesztőbizottság dönt a tanulmány befogadásáról vagy elutasításáról. A bírálati eljárás megkezdésének előfeltétele a formai követelményeknek való megfelelés.

6. MEGJELENÉS

A folyóirat tél/tavasz (1) és nyár/ősz (2) felosztásban közöl tanulmányokat, elemzéseket. A megjelenés követi a hagyományos, évfolyam, év, szám felosztást.

A tanulmányok egyedi DOI azonosítóval kerülnek publikálásra.

7. EGYÉB TUDNIVALÓK

A folyóirat az Open Journal System (OJS3) keretrendszert használja, amelyet a Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont biztosít. 

A megjelent tartalmakra a Creative Commons (CC-BY-NC-SA 4.0) licenc feltételei érvényesek: Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi Licenc.

Adatvédelmi nyilatkozat

A regisztrált és a nem regisztrált felhasználókról gyűjtött adatok a tudományos folyóiratok működtetésének körébe tartoznak. Az adatok lehetővé teszik a szerkesztési folyamat során a kommunikációt, az olvasók tájékoztatását a megjelent tartalmakról; illetve összesített formában információkat adnak az olvasói szokásokról. 

A folyóirat szerkesztői törekszenek az adatvédelmi iparági szabványoknak való megfelelésre, beleértve az Európai Unió általános adatvédelmi rendelete (GDPR) által az érintettnek biztosított jogokat. A GDPR egyúttal a közérdekű archiválás céljából, tudományos és történelmi kutatási célból kezelt adatokra sajátos szabályokat fogalmaz meg. 

E-mailes értesítések: Felhasználóként beállíthatja, hogy milyen értesítéseket kíván megkapni. Lépjen be a felhasználói fiókjába; válassza a Profil megtekintése menüpontot, azon belül pedig az Értesítések fület. 

Cookie-k: A honlap megtekintésekor egy „OJSSID” nevű cookie készül, amely a honlapra látogató felhasználó számítógépén található. A felhasználó a cookie-beállításait és a cookie-kat a számítógépe böngészőprogramjából érheti el. A honlap látogatóiról adatbázisban tároljuk az IP-címet és a böngészőprogram adatait. Ezek az adatok a böngésző bezárásakor törlődnek az adatbázisból.